2004-12-14 László Csaba szerint meg kell becsülni a fiatalokat
2004.12.31. 17:45
Kiemelte Csepregi Richárdot és Laczkó Zsoltot
Az õsz folyamán két újabb ferencvárosi tehetség mutatkozott be felnõttcsapatunkban a 19 éves Csepregi Richárd és a 17 éves Laczkó Zsolt személyében. László Csaba reméli, hogy a fiatalok élnek a lehetõséggel.
A legtehetségesebbek már rendszeresen velünk készültek az õsz folyamán – mondta a szakvezetõ. – Csepregi, Laczkó és Takács õszi teljesítményével elégedett vagyok, igaz, ezt jobbára az edzésmunkájuk alapján mondhatom, bár amikor pályára küldtem õket, egyikük sem okozott csalódást. A Ferencvárosnál nem könnyû a fiatalítás, hiszen itt mindig fontos szempont az eredményesség is. De amikor lehetõségünk volt, akkor igyekeztünk megadni a bizonyítási és játéklehetõséget Csepregiéknek, és ez a jövõben is így lesz. Ezt a jövõben is így tervezzük, és reméljük, hogy a fiatalok élni is tudnak ezzel. Fontos, hogy mi meg is becsüljük õket, de ugyanakkor azt várjuk el, hogy a tehetségek olyan teljesítményt nyújtsanak, hogy ne csak bemutatkozhassanak, hanem meg is maradjanak az elsõ csapat mellett.
|