2004-12-26 Középpályások értékelése
2005.01.01. 20:34
Tőzsér Danit, Huszti Szabit és Szkukalek Igort értékelte László Csaba
László Csaba részletesen kielemzi az egyes csapatrészek õszi teljesítményét, hogy kivel mennyire elégedett. Vezetõedzõnk ezúttal három középpályásáról mondja el véleményét.
Tõzsér Dániel
Dani nálunk szerepelt elõször folyamatosan felnõtt csapatban, hiszen Debrecenben csak egyszer játszott, míg a Galatasaraynál is inkább csak a csapat közelében volt. Ez az elsõ igazi megmérettetése, és az elvárásoknak ilyen fiatalon nem könnyû megfelelni. Sokat kell még fejlõdnie: jobban kellene ütköznie, a fejjátékán is van mit javítani. Biztos vagyok benne, hogy majd folyamatosan fejlõdik, és meghálálja a bizalmat.
Huszti Szabolcs
Tehetséges futballista, õsszel pozitív és negatív élmények is érték. Gyorsan sikerült bizonyítania, a sajtó és a közvélemény is hamar felkarolta. Ezt követõen jött egy sérülés, ami után már nem tudta azt nyújtani, amit vártunk tõle. Szabinak meg kell tanulnia együtt élni a hullámvölgyekkel, hiszen még nagyon fiatal játékos, és biztos vagyok benne, hogy sikerek és kudarcok is érik majd a pályafutása során. Szerintem még nem kellene külföldre igazolnia, várhatna ezzel egy-két évet, amíg kellõképpen megedzõdik a magyar bajnokságban. Nem csak a pozitív, hanem a negatív élményeket is fel kell tudnia dolgoznia, ha ez menni fog, akkor külföldön sem fogom õt félteni. Van benne annyi vagányság, hogy idõvel majd kezelni tudja ezeket a problémákat.
Szkukalek Igor
A kritikusaim szerint nem kapta meg tõlem a lehetõséget. Ebben lehet valami, de baloldalon Huszti, Tõzsér és Leo megoldották a feladatot, ezért nem volt okom váltani. Persze ez nem azt jelenti, hogy elégedetlen lennék a hozzáállásával, és azt sem, hogy a jövõben nem fogok rá számítani.
|